englishdeutschitaliano
Média

Újságcikkek

http://jozsefvaros.hu/hir/4392/nemzetkozi-floorball-torna-a-vajdaban-

Hagyományt szeretnének teremteni

Nemzetközi floorball torna a Vajdában

2017. január 09. hétfõ

Első alkalommal rendezték meg a Vajda Péter Ének-zenei Általános és Sportiskolában a Vajda Budapest Nemzetközi Floorball Tornát január 6-án és 7-én. A megmérettetésen a házigazda vajdás csapatok mellett budapesti, vidéki és határon túli csapatok is pályára léptek. Az esemény fővédnöke Kocsis Máté polgármester volt.

Egymás után léptek pályára a floorball csapatok a Vajda sportsátrában. Budapestről a Dunai Krokodilok, az Origó SE csapata, Bős városából egy szlovákiai magyar csapat, valamint az ARES AIR együttese és az SZPK Komárom érkezett az összecsapásra. Az első napon az U15-ös korosztály mérte össze tudását, a vajdások egy lánycsapattal indultak, akik az országos bajnokság élén állnak, illetve, egy fiú csapattal, akik harmadikok a bajnoki tabellán. Szombaton újabb 20 mérkőzéssel az U11-esekek folytatták a nagypályás találkozót, öt fiú és öt lány csapat mérkőzött meg egymással. 

A testnevelés munkaközösség vezetője lapunknak elmondta: a kupa megrendezésével hagyományt szeretnének teremteni a Vajdában. Borka Gábor a felkészülésről szólva elárulta, hogy folyamatosan készülnek versenyekre a csapatokkal: játszanak kispályán, középpályán és nagypályán is, hetente kétszer – háromszor edzenek, és hétvégeken bajnokságokon is indulnak. 

„Csodálatos élmény ennyi mozgásra éhes fiatalt látni” – kezdte köszöntő beszédét Sántha Péterné. Az alpolgármester az ünnepélyes megnyitón úgy fogalmazott: az önkormányzat a kezdetek óta nagy örömmel támogatta a megmérettetés létrejöttét.

A gyerekekhez fordulva elmondta: a vajdások egyéni eredményeket is fel tudnak mutatni, de együtt, közös erővel, csapatban játszani a legszebb élmény. 

A díjátadó ünnepségen Szabóné Szél Julianna, az intézmény igazgatója adta át az elismeréseket. A gyerekek az érmeken és kupákon kívül nagy örömmel fogadták Sántha Péterné alpolgármester, a Magyar Floorball Szakszövetség és a Vajda Péter Iskola Alapítványa által felajánlott csokoládékat is.

A vajdások évek óta kiemelkedő teljesítményt nyújtanak floorballban. A legutóbbi diákolimpián ismét szép eredményeket értek el: az elődöntőben négy első, egy második és egy harmadik helyet szereztek, öt csapattal pedig kijutottak az országos döntőre. Tavaly ősszel Szlovákiában részt vettek egy nemzetközi tornán, ahol negyedik és ötödik helyen végeztek.

I. Vajda Budapest Nemzetközi Floorball Torna eredményei:

U15-ös korosztály

1. SZPK Komárom

2. Origo SE

3. Dunai Krokodilok

4. Vajda fiú

5. Bős ARES HC

7. Vajda lány csapat

Legjobb játékos: Kis Donát (Origo SE)

Legjobb védő: Nánási Enikő (Vajda lány csapat)

Legjobb kapus: Sárosi Benedek (SZPK Komárom)

U11-es korosztály (lányok)

1. SZPK Komárom

2. Dunai Krokodilok

3. Vajda Péter Iskola

4. ARES HC

5. Eötvös József Iskola

U11-es korosztály (fiúk)

1. Vajda Péter Iskola

2. Dunai Krokodilok

3. ARES HC

4. Eötvös József Iskola

5. ARES Érd

vissza az idei cikkekhez | vissza a kezdőoldalra

ugrás a lap telejére

  • Elérhetőségek
  • 1089 Budapest, Vajda Péter u. 25-31.
  • Tel.: 333-4913
  • Fax: 477-0427
  • Igazgató tel.: 477-0428
  • Gazdasági iroda tel: 313-7417
  • Email: info@vajdaiskola.hu
weblap készítés