Névadónk

Vajda Péter

(1808 – 1846)

Magyar költő, drámaíró, pedagógus, evangélikus gimnáziumi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia és a Kisfaludy Társaság rendes tagja. Vajda János költő nagybátyja.

 

Életpályája

 

Vajda Péter és Kovács Judith szegény jobbágyszülők fia volt, gyermekévei szülőhelyének megragadó vidékén, a természet ölén teltek. Innen későbbi nagy természetszeretete. 1819-ben a soproni evangélikus főiskolába adták, ahol kitűnően tanult, de egy tanárával történt összeütközése miatt 1826-ban Győrbe költözött és ott végezte a bölcsészetet. 1828-ban Pestre ment, hogy az orvosi pályára készüljön. Nagy
sikerrel haladt, de az 1831. évi kolerajárvány alkalmával ártatlanul gyanúba keveredett, hogy a Stáhly egyetemi orvostanár ellen intézett utcai tüntetést ő rendezte. Midőn az orvosi kar e miatt vizsgálatra jelentkezésekor mindig azt követelte tőle, hogy tisztázza magát, ártatlansága tudatában, büszke dacból
vonakodott a magyarázkodástól és 1833-ban lemondott az orvosi pályáról.

Az Akadémia 1837-ben, a Kisfaludy Társaság 1841-ben tagjául választotta. Nagy része volt a Természettudományi Társulat megalakulásában, amelynek 1842-ben titkára lett.
1843-ban a szarvasi evangélikus gimnáziumba hívták meg tanárnak, s ez intézetet Ballagi Mórral együtt országos hírűvé emelte. Itt tartotta Erkölcsi beszédeit (kézirata az országos levéltárban), amelyeket kiadásra is összegyűjtött, de szabad szellemük miatt a cenzor feljelentette, mire a kormány Vajda Péter elmozdítását követelte. A vizsgálat lassan haladt, Vajda időközben váratlanul tüdőgyulladásban elhunyt.

 

 

Írói munkássága

 

Az írói pályára lépett és egy évtizedig csak az irodalomnak élt. Első, még színtelenebb dolgozatai 1831-1833 jelentek meg a Tudományos Gyüjtemény mellékletében, a Koszorúban, Úzdi Gyula név alatt (Széchy Károly megállapítása szerint), már ekkor is a természet képletes költészetéhez hajolva. 1833-ban a Hasznos Mulatságok alszerkesztője volt. 1833 vége felé külföldi útra ment természettudományi tanulmányok végett, járt Németországban, Lipcsében. 1834 január elején a Garasos Tár című ismeretterjesztő képes hetilapot szerkesztette, volt Hollandiában és Angliában s 1833 őszén tért haza. Ekkor teljes erejével az irodalomra adta magát s hírlapírással kereste kenyerét. Részt vett az Athenaeum szerkesztésében.
1838-ban újra átvette a Hasznos Mulatságokat s egyik legszorgalmasabb írója volt az Aurora, Hajnal, Emlény című zsebkönyveknek. Sokat írt, és sokfélét, ami csak zavarta írói egyéniségének kiforrását.

Írt társadalmi, bölcsészeti, nyelvészeti, történelmi és természettudományi dolgozatokat s ezek mellett
költeményeket versben és prózában, anélkül, hogy a tudós és a költő tisztán elkülönült volna benne egymástól. Tudományos dolgozataiba is költői színt vegyít, és költői képzeletét is megkötik tudományos szemléletei. A legnevezetesebbek voltak költői munkái, melyekben a természet, az emberi méltóság és szabadság ihletik. Erős hatása volt rá a német filozófusoknak és romantikus költőknek. Verseket is írt, de leginkább elemében érezte magát bizonyos fél-költői nemben, költői érzéseket prózában fejezni ki. Ide tartoznak az ő prózai himnuszai, melyekben a természetet festi és dicsőíti, s az emberiség
természetadta jogát ünnepli. Rajongó lendülete és panteisztikus természetérzése, élénk és ragyogó szemlélete új hangot olvasztott a magyar költészetbe s kivált szépprózánkba, melyet ritmikailag is hangzatosabbá, kifejezésekben költőibbé törekedett alakítani, gyakran merész újításokkal is.

 
 
 

„Nincs szebb, nemesebb és hasznosabb a tanításnál.”
Vajda Péter