Sándor Galina 4. s-z, Fővárosi versillusztrációs pályázat

Szeretnénk megosztani Sándor Galina 4.s-z osztályos tanuló sikerét, amelyet

a Ferencvárosi Helytörténeti Egyesület 2022. évi Fővárosi versillusztrációs pályázatán ért el.

Idén 18. alkalommal írták ki a pályázatot, amelyen a főváros 60 iskolájából, 85 tanár felkészítő munkájának eredményeként 596 tanuló vett részt sikeresen.

 A zsűri egy előválogatás után a kiállításra kiválasztott rajzokat a pályázati kiírásban szereplő öt szempont szerint pontozta.( Anyag-és eszközhasználat: 5 pont  Formaalkotás: 5 pont  Téralkotás: 5 pont  Kompozíció: 5 pont  Az illusztrált vers tartalmi kifejezése (kreativitás): 10 pont.)

 A zsűri elnöke Sipos Endre festőművész, tanár, művészetfilozófus volt, mellette pedig szintén neves művészek, művésztanárok vettek részt a zsűrizésben. (Füriné Babits Ágnes, Vincze Angéla, Szommer Edit, Lukács Emília)

Bár Galina nem lett díjazott, de bekerült a döntőbe!

Ez mindenképp nagyon szép eredmény! Gratulálunk neki! Büszkék vagyunk rá!

A kiállítás ősszel valós térben is látható lesz, 2022. szeptember 1. és október 1. között a Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény kiállítótermeiben.